i Top látnivalók

Déva vára – a legyőzhetetlen erőd


A dévai várhegyen már az ókori, római időkben is állt erődítmény. A középkori vár feltehetően a tatárjárás után épült. Három, különböző korból származó védőfalai spirális vonalban kapaszkodnak fel a hegy tetejére. Először 1264-ben említették írott forrásban, királyi várként. Hosszú ideig az erdélyi vajdák igazgatták, később az erdélyi fejedelmek tulajdona volt. Bevehetetlen erődnek tartották, a törökök sosem próbálkoztak az ostromával. 1579-ben itt raboskodott és hunyt el Dávid Ferenc, az erdélyi Unitárius Egyház alapítója és első püspöke, akit hitújítás vádjával ítéltek várfogságra Báthori Kristóf fejedelemsége alatt. Szintén itt tartották fogva egy ideig Dobó Istvánt, az egri hőst is. A vár utolsó megerősítését a bécsi Haditanács 1717-1719 között végezte. Azt követően, fokozatosan korszerűtlenné vált. Utoljára I. Ferenc császár javíttatta ki. 1849-ben egy felrobbant lőporraktár 100 honvédet megölt, és a várnak egy részét romba döntötte. Akkor a vár sorsa végképp megpecsételődött. Romjait napjainkban állítják helyre. Déva várához kötődik a Kőmíves Kelemenné című népballada.

Audió:

Kattints a lejátszás gombra a meghallgatáshoz

i Top látnivalók

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás