i Top látnivalók

Az algyógyi kápolna – a legkorábbi, szent helyek egyike


Az algyógyi kápolna építése a 11. század végére tehető, I. (Szent) László (1077-1095) király uralkodásának idejére. Abból az időszakból származnak ugyanis a régészek által feltárt, legrégebbi sírok a kápolna körül. Mintegy 200 sírt tártak fel. Közülük a legrégebbi 1000 éves. A zsindelyfedeles kápolna alaprajza kör alakú. Vastag falait lebontott, római épületekből származó téglából és folyami kövekből építették. A második keresztes háború végén, a Jeruzsálemből nyugat felé haladó lovagok közül néhány templomos lovag megállhatott itt. Talán erről tanúskodik a kápolna korai harangja, amelyen templomos keresztek és a pápai hatalmat jelző, keresztbe tett, két kulcs látható. Az épülethez egy legenda is kapcsolódik, amely szerint, Jeruzsálemi Szent János napján a kápolna aszimmetrikusan elhelyezkedő, két kis ablakán a Nap sugara áthatol, majd a kinti terület egy bizonyos pontjára esik. A hiedelem szerint oda rejtették el egykor a templomos lovagok kincsét.

Audió:

Kattints a lejátszás gombra a meghallgatáshoz

i Top látnivalók

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás