A székelyudvarhelyi Szent Miklós plébániatemplom – a katolikus hívek nagytemploma


A Szent Miklós-hegyi, római katolikus templom 1992 óta műemlék. A ma látható, háromhajós, egytornyú plébániatemplom 1787-1793 között épült, a korábbi, középkori templom helyére, amelynek építési ideje nem ismert. A régi templom szentélyéből egy gazdagon díszített, reneszánsz ajtókeret maradt meg, 1679-es felirattal. A papi lak feltehetően a 17. században épült. Az egyben a római katolikus gimnázium első épületének is tekinthető. 1612-ben a helybéli protestánsok elvették a plébániatemplomot, ezért a katolikus hívek egy ideig a közeli Bethlenfalvára jártak szentmisére. 1633-ban – fejedelmi rendeletnek köszönhetően – visszatérhettek a templomukba. A ma is álló istenházát 1793-ben szentelték fel. Három harangja közül a legnagyobb 1790-ből való. A többi, korábbi harang az első világháborúban megsemmisült.

Audió:

Kattints a lejátszás gombra a meghallgatáshoz

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás